Egyesületünk idén harmadik alkalommal szervezi meg a régióban hiánypótló nyári tábort autista gyermekek számára. Az Egyesület 2014-ben indult szülői kezdeményezésként, és 2016 óta hivatalos keretek között működik, komplex projektekkel segítve az autista családokat.
A tábor célja, hogy támogató környezetben, mégis szabadon biztosítson élményeket és kapcsolódási lehetőségeket az autista gyermekek számára. Az idei tábor két turnusban zajlik majd: az első héten a kisebbek, a második héten pedig a nagyobbak vehetnek részt különböző programokon, mint például állatkerti kirándulás, tűzoltó program, ökopark látogatás, kutyaterápiás nap, gyárlátogatás, horgászás és mozi délután.
A tábor megvalósításának legnagyobb költsége a szakemberek biztosítása, amelyhez az első hétre az E.ON nyújt anyagi támogatást. A helyszínt a Cserkúti Önkormányzat biztosítja. A programok autizmus szempontú akadálymentesítéssel és hozzáértő szakemberek segítségével valósulnak meg.
Az Egyesület munkássága és projektjei egyre több érintett családhoz jutnak. A tábor nemcsak a gyermekeknek, hanem családjaiknak is nagy segítséget nyújt majd, hiszen a szülők és testvérek is egymás segítségére lehetnek, és egy kis tehermentesítést kapnak a mindennapokban.
Az Egyesület célja hosszú távon a közösségformálás és a szemléletformálás, hogy minél szélesebb körben elősegítse az autizmus elfogadását.