Egyesületünk által szervezett világnapi futás 2025-ben immár 5. alkalommal szervezzük. A program az autizmus világnapjához kapcsolódóan, kívánja megszólítani és egyben szemlélet formálni a társadalmat, közös platformot biztosítani az érintett és nem érintett családoknak és felhívni a figyelmet az autizmus állapotára. Az eddigi években szimpátia futással egybekötött szemléletformáló programokat szerveztünk.

Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szülőket, hanem az érintett gyermekeket befogadó oktatás-nevelési intézmények – óvodák, iskolák, középiskolák – pedagógusait, a felnövekvő fiatalokat foglalkoztató munkáltatókat, munkahelyi közösségeket, illetve a velük bizonyos élethelyzetekben kapcsolatba kerülő egyéb szakembereket (pl. egészségügyben dolgozókat) is segítsük tanácsadással, autizmus-specifikus információval.
Mindennek érdekében törekszünk együttműködések kialakítására, lobby-tevékenységben való részvételre a helyi civil közösségekkel, illetve országos ernyőszervezetünkkel (AOSZ) és a hasonló célokért munkálkodó társszervezetekkel.
Viselj valami kéket és sétálj vagy fuss velünk!
A „Lásd a világot autista szemmel” Egyesület immár 5. alkalommal rendezi meg szemléletformáló és jótékonysági futását az Autizmus Világnaphoz kapcsolódóan. A rendezvényre való nevezéssel és támogatói termékek vásárlásával „Lásd a világot autista szemmel” Egyesület működését és azon keresztül az autizmussal élő gyermeket, fiatal felnőtteket és családjaikat és a velük foglalkozó szakembereket és az egyesület által szervezet projekteket, nyári táborát és fenntartását támogathatod.
Várunk minden érintett és nem érintett személyt, aki szívesen részt venne a közösségi programon és egyben az egyesület működését segítené.
AZ ESEMÉNY IDŐPONTJA:
2025. április 06. – vasárnap 10.00-12.00
Helyszín: Tüskésréti futópálya, Pécs
Közös bemelegítés 9:45-től!
Az első 50 gyermek érmet kap ajándékba!