Mire jó a szabályrendszer?
Hogy néz ki egy jó szabályrendszer?
Autizmusban érintett személyek esetében a vizuális támogatás, a vizuális eszközök segítségével kialakított akadálymentes környezet olyan támogatás, amely segíti őket a világban és közvetlen környezetükben való eligazodásban. Igaz ez minden élethelyzetre, a társas-kommunikációs szituációkra, legyen szó kapcsolatfelvételről, kérések kifejezéséről, tanulásról, vagy akár egy-egy cselekvés folyamatáról. A vizuális támogatás tehát olyan alapvető szükséglete egy érintett személynek, mint egy rosszabbul látónak a szemüveg.
A szabályrendszerek használata segít láthatatlan, érthetetlen vagy megfoghatatlan szociális szabályok megismerési folyamatában és betartásában. A mindennapjaink során számos olyan helyzetet és interakciót élünk meg, ami automatikus válaszokat eredményez, vagy természetes helyzeteket jelent bárki számára, anélkül, hogy erre valaki figyelmezetne minket. Valahol egyszer megtanultuk, mert láttuk, vagy hallottuk, vagyis leutánoztuk, vagyis szociális tanulás útján megtanultuk. Az is lehet, hogy tanította nekünk édesanyánk vagy édesapánk, esetleg tanítónk, mindenesetre számos ilyen helyzettel találkozhatunk a mindennapjainkban. Pl. a sorban állás távolsága, különböző köszönési módok (mikor fogok kezet, vagy adok puszit és kinek), hol milyen ruhába kell lennem, mikor vetkőzhetek le.
Amikor valamilyen viselkedésünkkel kapcsolatban megkérdezné valaki, hogy miért, és mi azt a választ adnánk, hogy mert így szokás, vagy így illik, vagy sok esetben nem is biztos, hogy tudnánk válaszolni, akkor ezek azok a láthatatlan szabályok, amelyek tanítását érdemes megfontolni az autizmusban érintett személynél. Ezek az íratlan szabályok nem jelennek meg látható módon, mint egy bolt ajtaján megjelenő figyelmeztetés, hogy például ne vigyünk be fagylaltot.
Az autista ember és gyermek számára is ezeket láthatóvá kell tenni, úgy, ahogy az számára leginkább érthető és értelmezhető. Egyszerűen, az ő nyelvére lefordítva, képek segítségével megerősítve. Ha például azt szeretnénk megtanítani, hogy nem lehet mindenkinek, mindenhol a nyakába ugrani és puszit adni az utcán, akkor azt tegyük láthatóvá, és érthetővé hogy hol-mit szabad, esetleg hogyan kérdezhetem meg, mit tehetek, ha nem engedik meg, hogy puszit adjak.
Minden esetben fel kell mérnünk azt, hogy fogalmazzunk meg, milyen bonyolult kifejezéseket használjunk. Legtöbbször kerüljük az általánosan megfogalmazott kifejezéseket, mint pl. a jól viselkedj, vagy legyél ügyes. Fel tehetjük a kérdést maguknak, hogy mit jelent az, hogy jó legyél. Valószínűleg ha 10 embert megkérdeznénk, akkor kapnánk hasonló, de sok esetben nagyon különböző válaszokat is. Minden esetben érdemes teljesen leegyszerűsíteni a gondolatainkat, és mondanivalónkat, egzakt, célratörő megfogalmazással kezelni. Vagyis amit szeretnénk megtanítani, azt elemeire szedni és ha szükséges fogalmakat is tanítani.
Ha már tehát olyan bonyolult, vagy elvont fogalmakat akarunk szabályként alkalmazni, akkor mindenképpen próbáljuk meg magát a fogalmat is megtanítani. Bizonyára sok esetben használta már mindenki, aki gyermeket nevel a „ne piszkáld a másikat” kifejezést, amit egy autista esetében alkalmazva szinte biztos, hogy eredménytelen próbálkozás lesz használni, hiszen feltehetjük magunknak a kérdést, hogy mit jelent az, hogy piszkálni a másikat. Nem csak maga a szó elvont fogalom, de ráadásul számos szituációt és helyzetet fel lehet sorolni rá példaként, ami ismételten nehezíti egy autista számára, annak megértését, például meghúzza a haját, mondogat a másik gyermeknek valamit, nem hagyja játszani stb. Így az ilyen kifejezéseket érdemes kerülni, vagy ha már használjuk tanítani azt.
A szabály szó sokszor negatívan hangzik, az érintett személyek esetében azonban nem arra kell gondolnunk, hogy bekorlátozzuk, vagy megtiltunk nekik valamit, csupán segítjük őket eligazodni a világban. Fontos ezt ilyen módon is közvetíteni feléjük, így tanítani nekik, így a pozitív megerősítés kulcsszerepet játszhat egy szabály vagy szabályrendszer megtanításában.
Ezek nagyon sokszor olyan támogatást nyújtanak, ami kiszámíthatóbbá, kezelhetőbbé, érthetőbbé teszi számukra a világot, segítik őket a társas-kommunikációs helyzetekben való eligazodásban, és sok esetben csökkenti a bizonytalanság érzetet. Ez által csökkenthetjük a frusztrációs szintet, amivel már segítettünk az esetleges dühkitörések, meltdown-ok megelőzésében.
Milyen tehát egy jó szabályrendszer, hogyan állítsuk össze?
Minden esetben figyeljünk az érintett személy, gyermek egyéni képességeire, adottságaira és magára a helyzetre, amit szeretnénk tanítani neki, de általánosságban elmondható, hogy az alábbi szempontok figyelembe vétele mellett, könnyebben értelmezhető és hatékonyabb szabályrendszert tudunk létrehozni:
- Fogalmazzunk egyszerűen!
- Használjunk kevés szót, több képet!
- Ügyeljünk a vizuális támogatásra!
- Legyünk következetesek!
- Hosszútávon alkalmazható és változtatható struktúrát alakítsunk ki!
- Ügyeljünk az általános szabályrendszerek használatától, készítsünk egyénre szabottakat!
- Legyünk biztosak abba, hogy a gyerek számára érthető!
- Úgy alakítsuk ki, hogy hosszú távon segítse beépülni a helyes viselkedést!
- Olyat készítsünk, ami a mindennapi életben könnyen használható és alkalmazható- ne a polcra kerüljön!
- Kerüljük a „nem” szó használatát. Azt tanítsuk, amit elvárunk tőle, ne azt, amit ne!
- Adjunk javítási lehetőséget!
Érdemes számításba venni azt is, hogy mi a legfontosabb éppen, mit szeretnénk elsődlegesen megtanítani, vagy szabályrendszerként kialakítani. Lehetőség szerint egyszerre egy dologgal foglalkozzunk, ne akarjunk mindent egyszerre megtanítani, mert könnyen elárazhatjuk magunkat és gyermekünket, vagy a segíteni kívánt személyt szabályokkal, ami eredménytelenséghez vezethet.
Sok esetben érdemes egy külső jutalmazási rendszert is hozzá kapcsolni, de erről majd egy későbbi bejegyzésünkbe még részletesen beszámolunk.